Népdalkör

Az Érsekhalmi Népdalkör 1986 februárjában alakult. Az Érsekhalmi Népdalkör 25. éve a népdal őrzője, ápolója, a falu kulturális életének aktív mozgatója, szervezője. A magyar népdalkincs ápolását vállalta fel a csoport, a közvetlen környezetben, és más dialektusban is. A csoportot alakulásuk óta Takács Lajosné tanítónő, ének-zene szakos tanárnő vezeti. Munkájáért 2002-ben Érsekhalmáért Kitüntetést kapott. A népdalkör hagyományt teremtett Érsekhalmán, a Népzenei Találkozók szervezésében. 2010-ben

Bács- Kiskun megyéből, és az ország más megyéjéből is érkeztek dalosok, néptáncosok, népi hangszeresek, akikkel jó barátságot ápolunk. Rendeztünk országos minősítőket, regionális versenyeket.

Az Érsekhalmi Népdalkör, a Vass Lajos Kárpát- medencei versenyeken, a KÓTA országos minősítőin, ötször kapott arany minősítést, s a kiváló szervező címet is elnyertük.

A Magyar Rádió kétszer készített hangfelvételt a népdalkörrel, elkészült egy CD felvételünk is, 2009. június 8-án pedig a második felvételre került sor.

Erdélyben, Tordaszentlászlón, a XVI. Nemzetközi Kórustalálkozón is eredményesen szerepeltek. Segélyhangversenyt szerveztek az erdélyi Farkaslaka árvízkárosultjaiért. Illetve többször felléptek más segélyhangversenyeken is.

Büszkék vagyunk arra, hogy 1998-ban, az erdélyi Györgyfalvával és a vajdasági Ludas községgel kapcsolatba került Érsekhalma. Az első baráti lépéseket a népdalkör tagjai tették meg, amely mára testvérkapcsolattá épült, s eddig még minden évben felváltva találkoztak a testvértelepülések tagjai.

Az Érsekhalmi Népdalkör áldozatos munkáját a képviselőtestület Érsekhalmáért Kitüntetéssel köszönte meg 2006-ban, fennállásuk 20. évfordulóján.

 

A megalakulása óta az Érsekhalmi Népdalkör tagjai voltak:

András Pálné †
Bajusz Pálné
Baranyai Györgyné
Bárdos Józsefné
Bekő Istvánné
Csanádi Lajosné †,
Deli Ferenc
Deszpod Rózsa
Evanics Jánosné
Fekete Gusztáv †
Fekete Mátyás
Fekete Mátyásné
Gärtner József
Gärtner Józsefné
Háberbusch István †
Háberbusch Istvánné
Hostyánszki Józsefné
Ifj. Geringer Józsefné
Iván Jánosné
Jäger Imréné
Komróczki Miklós
Léhning Attila †
Molnár Gyuláné †
Ott Józsefné
Palástiné Varga Erzsébet
Petrezselyem Istvánné
Ribánszki Sándor †
Salamon Pálné
Scherer Jánosné
Schindler Ferenc
Szabó Sándor †
Szabó Sándorné †
Tancsik István †
Tóth Angéla
Vajda Mihályné

A jelenlegi tagok:

Ábrahám István
Árvai Jánosné
Bata István
Bárdos József
Fetter Jánosné
Geringer Ildikó
Geringer Józsefné
Hardi Imréné
Hímer István
Ledniczky János
Ribánszki Sándorné
Scherer Józsefné
Szigeti Lajosné
Takács Lajosné

Partnereink: Oldal 1 | oldal2.hu
Készítette: honlap és webáruház készítés www.weboldal-center.hu
© 2011 Érsekhalma Község Önkormányzata. All Rights Reserved.